2012-ben is megrendezésre került a Bartha János Kertészeti Szakképző Iskolában az Iskolanap. Idén is rengeteg program volt a diákok számára. Az első három tanítási óra után kezdetét is vette a megmérettetés. Előkerültek a bográcsok és minden osztály elkezdte főzni a…
Március 13-án, kedden délután került sor a DÖK rendezésében az idei naptári év első iskolai karaokebulijára, amit egy kis utófarsangi jelmezesdivel is fűszereztek a szervezők. Igaz, a farsangi időszaknak már vége, ez azonban nem gátolta meg a résztvevőket, hogy ötletesnél…
Svájci élménybeszámoló Hegedüs Lídia tollábólA Leonardo-projekt keretében adódott nekem az a lehetőség, hogy egy diáktársammal és tanárnőnkkel elutazhattam Svájcba egy négynapos programsorozatra. 2012. január 17-én indultunk Budapestről Zürichbe repülővel, ahonnan…
Könyvtárhasználati verseny 2011.
Címkék: verseny közlemény eredmények könyvtárhasználati verseny
2011.12.07. 10:50
Az idei könyv- és könyvtárhasználati versenyen tanulóink ismét szép eredményeket értek el. Iskolánk négy csapattal indult, és a résztvevők között a mi iskolánk volt az egyetlen, amely több csapattal is bekerült az első hat helyezett közé.Az eredmények:III. hely: Hajdú Emese…
Iskolánk szalagavatója idén 2011. nov. 25-én került megrendezésre a városi sportcsarnokban, hiszen a végzősök nagy száma miatt máshol nem is igen fértünk volna el. A program többé-kevésbé hagyományos volt: az ünnepséget a végzősök bevonulása nyitotta meg, majd beszédek és…
Németh Alexandra az Átok c. sorozatban
Címkék: közlemény televízió eredmények diákok szavalóverseny németh alexandra
2011.11.08. 08:45
A Békés megye c. lapból mellékelt cikk magáért beszél. Nagyon büszkék vagyunk a 10. A osztályos Németh Alexandrára, aki egyébként az iskolai szavalóversenyeken is kimagasló eredményeket ér el. Katt a képre az olvasható méretért!
Október 28-án, pénteken, a halottak napjára emlékezve, iskolánk volt magyar-történelem szakos tanára és volt igazgatóhelyettese, Bucsány György tartott egy előadást 2. órában a Mindenszentek ünnepének keresztény eredetéről, a szokásokról, az előadás második felében pedig…
Az iskolai gólyabálat idén október 13-án, csütörtökön rendeztük. A feladat hagyományosan a mindenkori 10. osztályoké, ők azok, akik a szervezéstől kezdve a feladatok kitalálásán át az esti diszkóig mindent megszerveznek, és ez idén sem volt másként. Jó teszt ez az esemény…
Ökonap az iskolánkban
Címkék: pályázat rendezvény iskola továbbtanulás nyílt nap képzési kínálatunk
2011.10.05. 18:31
A TÁMOP-3.1.5-09/A-2-2010-0512 projekt keretén belül és a VM ASzK tagintézményeinek részvételével rendeztük meg idén okt. 5-én az iskolai ökonappal egybekötött nyílt napot. A hagyományoktól eltérően ebben a tanévben az érdeklődők nem a szokásos nyílt órákon vehettek…
A Duna TV műsora a Bartháról
Címkék: média iskola kertészet továbbtanulás virágkötészet képzési kínálatunk
2011.07.16. 09:20
A Duna TV Gazdakör c. műsorának összeállítása a szentesi Bartha János Kertészeti Szakképző Iskoláról. A műsort a csatorna 2011. június 13-án vetítette. A videóban szinte minden fontosabb információ elhangzik iskolánk jelenével és jövőjével kapcsolatban, illetve az…
2011 - Mátrai tábor - a Mezgé Tours szervezésében :)
Címkék: nyár túra kirándulás tábor
2011.06.28. 10:40
Idén rendhagyó osztálykirándulást szerveztünk, amelyen a 9. A, a 10. A és a 11. A osztály tagjai is részt vehettek. A programot Vígh Attila tanár úr szervezte, a kísérőtanárok között a főszervező mellett Harangozó Ildikó tanárnő és Bagi László tanár úr is ott volt. A…
Évek óta hagyomány Szentesen, hogy a város központjában lévő Kossuth és Erzsébet teret a Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola diákjai ültetik be dísznövényekkel. Az ágyások megtervezése szintén iskolánk diákjainak munkája, hagyományosan a parképítő technikus…
Ebben a tanévben május 27-én rendeztük a hagyományos mezgés diáknapot. Igaz, hogy a megelőző években jellemzően szeptember végére-október elejére került a rendezvény, idén azonban nagyobb lehetőséget akartunk adni a jó időnek, napsütésnek. Szerencsére ez az ötlet be is…
Az elmúlt időszakban több olyan rendezvényen is megfordultak virágkötőink, amelyen feladatuk a dekoráció, díszítés elkészítése volt felkérésre.Óbudán, Aquincumban a 2011-es Floralia ünnepen a 11.-es virágkötő osztály díszítette a "színházat", ami egy…
Május 21-én, szombaton délelőtt iskolánk tantestületének nagy része részt vett a Te szedd! országos szemétgyűjtési akcióban, melynek során a vízügyesekkel kiegészülve megtisztítottuk a Kurca főcsatorna kórházi hídtól a bíróság épületéig tartó szakaszának jobb- és…
FIGYELEM!!!! DIÁKNAP!!!! FIGYELEM!!!!
Címkék: közlemény rendezvény felhívás diáknap
2011.05.19. 11:21
Kedves diákok! Ezúton értesítünk mindenkit arról, hogy jövő hét pénteken, azaz május 27-én mezgés diáknapot tartunk az iskolában!Tanítás tehát nem lesz, de az esetleges kételyeket megelőzve: a megjelenés természetesen ugyanúgy kötelező, mintha tanítás lenne. :)A…
Egy gyors riportot készítettünk iskolánk tanulójával, Magyar Eszterrel, aki nemrég szép sikert ért el egy képzőművészeti pályázaton.Mezgé blog: Mióta foglalkozol festészettel?Eszter: Festészettel 2002 óta foglalkozom. Egy időben üvegre (A5-ös méretben) festettem, majd egyre…
Barthás győzelem az országos Porpáczy-emlékversenyen!
Címkék: verseny közlemény eredmények kertészet szakmai
2011.04.18. 11:21
A Porpáczy Aladár Országos Szakmai Emlékversenyt idén Fertődön (Csermajor), csodás környezetben 2011. ápr. 14-15-én rendezték. Porpáczy Aladár, akinek emlékére a versenyt évente rendezik, a fertődi kutatóintézet nemesítője, illetve egyetemi tanár volt. A versenyen a…
Barthás szavalóverseny - 2011.
Címkék: verseny közlemény rendezvény eredmények szavalóverseny
2011.04.13. 16:27
1964 óta minden évben április 11-én ünnepeljük a magyar költészet napját. Ebből az alkalomból idén - tisztelegve József Attila emléke előtt is - szavalóversenyt rendeztünk a Bartha János Kertészeti Szakképző Iskolában, melyre hagyományosan szép számmal jelentkeztek diákok.…
Március 24-én, csütörtökön metszési bemutatót rendeztek a suliban. A bemutatóra két társiskolából, Kétegyházáról és Gyomaendrődről is érkeztek vendégek. A látványosságot Lekrinszki Péter tanár úr szervezte, a lebonyolítás szakmai részéért pedig Harangozó Ildikó…
A Mosolygósabb Régióért Egyesület az idén is közreműködött a Rimaszombati Csemadok Területi Választmánya által meghirdetett Ferenczy István Képzőművészeti és Irodalmi Versenyben. A szentesi régiót 38 diák képviselte rajzaival Szlovákiában. A tanulók két témában, kedvenc…
Tóth Alma, 11. A osztályos tanuló beszámolója:Idén először került megrendezésre az FVM ASzK Főzőverseny. A megmérettetés Gyomaendrődön zajlott, ahol négy iskola diákjai ragadtak fakanalat és szálltak versenybe. Iskolánkat négy diák képviselte, Hlivár Árpád, Hajdú Emese,…
Az alábbi linkekre kattintva Kárpáti Lajos Gubucz Józseffel készített riportját hallgathatjátok meg. Riport 1. Riport 2. Riport 3. Riport 4. És egy másik riport, amely Lekrinszki Péterrel készült, aki az ASzK Sportnap fő szervezője volt. Riport
Utolsó kommentek - előzetes moderálás után jelenik meg!