2011. január 21-én a már hagyományosnak számító rendhagyó irodalomórára került sor a Magyar Kultúra Napja alkalmából. A programot idén is a Szentesi Művelődési Központ szervezte.A szentesi középiskolások idén Csehov Sirály c. drámáját tekinthették meg átdolgozásban,…
A Bartha mindig is híres volt arról, hogy a diáksereget tekintve a szeptemberi létszámhoz képest bővülés tapasztalható, általában még októberben, novemberben is érkeznek hozzánk olyanok, akik "meggondolják magukat", és más iskolákból "átigazolnak"…
A naptári év utolsó tanítási napján, dec. 17-én a hagyományokhoz híven ismét karácsonyi ünnepséget tartottunk az aulában. A közös éneklés mellett idén verssel és novellával is szerepeltek diákjaink, illetve fellépett a Bartha alkalmi kórusa is, melyet Kováts Kitti tanárnő…
Ma sor került az általános iskolás érdeklődők részére rendezett második iskolai nyílt napra, amelyen a program hasonló volt, mint az első alkalommal. Az érdeklődők minden fontosabb részét, épületét, képzési helyszínét megtekinthették az iskolának, de a nap csúcspontja, a…
Ebben az évben november 26-án rendezte iskolánk a végzős évfolyamok szalagavató bálját. A hagyományoktól kissé eltérő módon ebben az évben nem a Városi Sportcsarnokban, hanem a Móricz Zsigmond Művelődési Házban tartottuk az ünnepséget, melyre most is óriási volt az…
Nyílt nap az iskolában
Címkék: nap közlemény rendezvény iskola felhívás nyílt továbbtanulás életéből
2010.11.18. 17:28
Az idei év első nyílt napjára a mai napon került sor. Rengeteg érdeklődő áraszotta el az iskolát, nyolcadikos diákok és szülők vegyesen. 8 órától egy általános tájékoztatót hallgathattak meg az aulában Lászlóné Varga Zuzsa igazgatónőtől, 9-11-ig pedig nyílt órákon…
70 éve - korabeli filmhíradó az iskola avatásáról
Címkék: iskola évforduló ünnepség életéből
2010.11.14. 17:30
Az alábbi képsorok magukért beszélnek. A részlet egy korabeli filmhíradóból származik, 1940-ből, s egy része az iskolánk avatásáról szól. Nem mindennapi felvétel, érdemes megnézni!Elhangzó szöveg:Vitéz Bonczos Miklós államtitkár jelenlétében rakták le a szentesi…
Idén október 14-én rendeztük az iskolai gólyabálat, melyen jó szokás szerint a két kilencedikes osztályt "avatták fel" játékos és vicces feladatokkal.A 9. A gólyacsapata (külön figyelmet érdemel a jelmez! :)A lelkes 9. B-s gólyák - ekkor még nem tudták, mi…
Utolsó kommentek - előzetes moderálás után jelenik meg!