Március 13-án, kedden délután került sor a DÖK rendezésében az idei naptári év első iskolai karaokebulijára, amit egy kis utófarsangi jelmezesdivel is fűszereztek a szervezők. Igaz, a farsangi időszaknak már vége, ez azonban nem gátolta meg a résztvevőket, hogy ötletesnél ötletesebb jelmezekkel álljanak elő, hogy csak párat említsünk a legjobbak közül: Super Mario, múmia, Mikulás és a krampuszok, illetve Lovász Szilveszter, aki Kalamusz Sziminek öltözött, és Kalamusz Szimi, aki pedig Lovász Szilveszternek. :)

Szintén hatalmas tetszést aratott Vigh Attila tanár úr, aki csillagfejű csavarhúzóként jelent meg. Itt most csak párat emeltünk ki, de a képek között az összes ötletes jelmez megtekinthető!

A farsangi buli fánkversennyel, játékos vetélkedőkkel, aikido-bemutatóval folytatódott, majd a hagyományos karaokebuli vette kezdetét, amit Vigh Attila és Bagi László duettje nyitott, feloldva az ilyenkor szokásos lámpalázat. Ezt követően a diákok is feloldódtak, és rengeteg "csodálatos" előadást hallhattunk az est folyamán. A sok résztvevőről és a jó hangulatról a képek tanúskodnak!

Minden osztályt érintő témák:

-         - papírgyűjtést tervezünk március végére

o    az osztálylétszám arányában legtöbb papírt leadó osztály külön jutalomban részesül

o    a bevételt részben az iskolai tornaszertár bővítésére, részben pedig a győztesek jutalmazására fordítjuk

o    a papírt mindenki otthon halmozza fel, a leadás napján lehet majd behozni az iskolába, mikor már itt lesz a kirendelt konténer

-         - iskolai sport- és egészségnapot tervezünk, ahová többek között sportbemutatókat is várunk

o    aki tagja bármiféle sportegyesületnek vagy -klubnak, vagy ismer ilyet, és úgy érzi, helye lenne az iskolai napon, vegye fel a kapcsolatot Pintér Letíciával (11. A) vagy Bagi Lászlóval

o    ettől külön rendezzük a diáknapot, amivel kapcsolatban a programötleteket, fellépőkkel kapcsolatos véleményeket, ötleteket várjuk

-         - bevezetjük hamarosan az iskolai közösségi pontok rendszerét

o    minden iskolai megmozdulásért egy hamarosan kidolgozandó rendszer értelmében az aktivitástól függően minden osztály pontokat kap

o    ezeket év végén összesítjük, a legjobb eredményt elérő, tehát az iskolai programokban legaktívabb osztályok jutalomban és kitüntetésben részesülnek majd

o    a pontozási rendszert hamarosan közzétesszük a hirdetési falon, az alatta elhelyezendő dobozba várjuk majd az észrevételeket, megjegyzéseket (akár névtelenül is), még a rendszer élesítése ELŐTT

-          - bármilyen, diákságot, diákönkormányzatot érintő kérdésben várjuk az észrevételeket bármikor

o    Pintér Letícia, 11. A

o    Bagi László

TANÍTÁSI SZÜNET!

2012.02.03. 11:57

MINDEN MEZGÉS DIÁKNAK!

HÉTFŐ-KEDD TANÍTÁSI SZÜNET, NEMRÉG ÉRKEZETT AZ INFORMÁCIÓ A KORMÁNYHIVATALTÓL!

EZT AZ ÜZENETET OSSZÁTOK MEG MINDEN MEZGÉS DIÁKKAL! AZT IS ÉRTESÍTSÉTEK, AKIK ERRŐL INNEN NEM ÉRTESÜLNEK!

Köszönjük!

Svájci élménybeszámoló Hegedüs Lídia tollából

A Leonardo-projekt keretében adódott nekem az a lehetőség, hogy egy diáktársammal és tanárnőnkkel elutazhattam Svájcba egy négynapos programsorozatra.
 
2012. január 17-én indultunk Budapestről Zürichbe repülővel, ahonnan Peter Stadelmann, a programok szervezője autóval fuvarozott minket Niederlenzbe. Itt egy 30 diákot foglalkoztató iskola kollégiumában lettünk elszállásolva háromágyas szobákban. A kollégium étkezőjében volt a reggeli, ebéd és vacsora. Az ételek nagyon finomak voltak, megkóstolhattunk svájci specialitásokat is, úgymint a fondüt, vagy a raclette-et.
Még ezen az estén megismerkedhettünk a helyi diákokkal, illetve Európa más országaiból ideérkező tanulókkal és tanáraikkal is, akik Lengyelországból, Németországból, Belgiumból jöttek. A beszélgetés mindig németül folyt, így jó lehetőség adódott gyakorolni ezt a nyelvet.
 
 
2012. jan. 18
A bemutatkozás és ismerkedés után egy hagyományos, és egyben interaktív tantermi előadáson vettünk részt, amelyen a genetika alapjairól és Mendel törvényeiről hallottunk. A szemléltető példákban a kankalin (Primula) szerepelt, mivel itt az üvegházakban ezen növény nemesítésével foglalkoznak.
A tantermi előadás után a gyakorlatban is megfigyelhettük, hogy milyen pontos munkát igényel a Primula nemesítése és annak keresztezései. 
Ezek után Peter Stadelmann végigvezetett minket az iskolához tartozó fólia- és üvegházakon, ahol egzotikus, ill. szobanövényeket is termesztenek.
Az itt tanuló diákok mind elméletben, mind gyakorlatban kiváló képzést kapnak, hiszen amit tanulnak, a termesztőberendezésekben élőben is megfigyelhetik. 
 
 
2012. jan. 19.
A mai nap folyamán nem vettünk részt tantermi órákon, hanem mindent a gyakorlatban figyeltünk meg. 
Először a beporzás és megtermékenyítés elméleti alapjaival ismerkedtünk meg szemléltető ábrák segítségével. Peter Stadelmann elmagyarázta, hogyan kell a Primula összegyűjtött magjait kezelni, majd a magokat elvetni, az új növényeket felnevelni.
Délután mindenki kipróbálhatta a Primula kézi beporzását. Külön kellett választani a rövid- és hosszú bibeszálú növényeket, majd a virágaikat kettészakítani és két tálban elkülöníteni. Ezután a növényeket egymással kellett beporozni. 
 
 
2012.jan.20.
A mai napon az eddig tanult ismereteket pontosítottuk, illetve a témához kapcsolódó kérdéseket tettünk fel, melyekre Peter Stadelmann válaszolt. Délután a Huplant cég üzemét látogattuk meg Hirschtalban, ahol megláthattuk, hogyan működik egy korszerű dísznövénypalánta-termesztő és értékesítő családi vállalkozás.
 
2012. jan. 21.
Ma délelőtt Luzernbe utaztunk a csapattal, ahol a Verkehrhaust (Közlekedési Múzeumot) néztük meg. Itt ebédeltünk egy étteremben, majd Luzern, Közép-Svájc legnagyobb városának  utcáin sétáltunk. Láthattuk a Luzerni-tavat (Vierwaldstratter See-t) körülvevő Alpok havas csúcsait, így például a Pilatus-hegy 2129 méter magas csúcsát. Átsétáltunk a Reuss folyón átívelő, Európa legrégibb fahídján, a Kapellbrückén, melynek különlegessége a festett tetőszerkezet és a félúton magasodó nyolcszögű torony, a Wasserturm. 
Megtekintettük még a sok szép jellegzetes épület mellett a Hofkirchét és a Löwendenkmalt, amely egy haldokló oroszlánt ábrázoló emlékmű.
Megnéztük a közeli Gletschergartent is, a természet alkotta érdekességet, majd végigmentünk a Tükörlabirintuson. A nap folyamán még sok más érdekességet és hírességet láttunk, újabb élményekkel gazdagodtunk.
 
 
2012. jan. 22.
Vasárnap már indultunk is vissza Magyarországra.
Nagyon örülök, hogy a Leonardo- pályázat által járhattam Svájcban, új dolgokat láthattam, közelebbről megfigyelhettem egy másik ország mindennapjait, az előadások során pedig új ismereteket is szerezhettem.
Köszönöm Gál Anikó tanárnőnek, hogy tanulmányilag felkészített azokból a témakörökből, melyekről Svájcban is szó esett, illetve, hogy elkísért minket és tolmácsként is közreműködött.
Ajánlom minden diáknak, hogyha lehetősége adódik ilyen külföldi utazásra valamilyen pályázat keretén belül, ne hagyja ki az alkalmat, vegyen részt rajta mindenképpen.

B.Ú.É.K. 2012

Címkék: közlemény

2012.01.01. 10:42

Boldog új évet kívánunk minden kedves diáknak, tanárnak, iskolai dolgozónak és mindenkinek, aki 2011-ben látogatta a blogot, maradjatok velünk 2012-ben is.

 

Karácsony 2011.

Címkék: közlemény karácsony

2011.12.24. 23:16

Minden kedves diáknak és iskolai dolgozónak békés, boldog karácsonyt kívánunk!

Az idei könyv- és könyvtárhasználati versenyen tanulóink ismét szép eredményeket értek el. Iskolánk négy csapattal indult, és a résztvevők között a mi iskolánk volt az egyetlen, amely több csapattal is bekerült az első hat helyezett közé.

Az eredmények:

III. hely: Hajdú Emese és Tóth Alma (12. A/1)

VI. hely: Mucsi Dániel és Papp Zsolt (12.A/2)

A résztvevőknek, a díjazottaknak, valamint felkészítő tanáruknak, Fülöp Erzsébet tanárnőnek szívből gratulálunk!

Iskolánk szalagavatója idén 2011. nov. 25-én került megrendezésre a városi sportcsarnokban, hiszen a végzősök nagy száma miatt máshol nem is igen fértünk volna el. A program többé-kevésbé hagyományos volt: az ünnepséget a végzősök bevonulása nyitotta meg, majd beszédek és rövid ünnepi műsor következett a Pengető Citerazenekar előadásában. Ezután láthattuk az ünnepélyes szalagtűzést, majd a kivonulás után jött a változatos program, amelyet részben a végzősök, részben a meghívott előadók (Jövőnkért Alapfokú Művészeti Iskola, Lajtha László Zeneiskola zenekara) szolgáltattak.

Az est fénypontja szokás szerint a hagyományos keringő volt, amelyet szintén a 12.-esek mutattak be. Az estet a bálkirály- és bálkirálynő-választás zárta, ezúton is gratulálunk a két nyertesnek, Antal Bettinek és Fülöp Dánielnek. Reméljük, hogy a 11. osztályok által rendezett ünnepség elnyerte a végzősök és a mintegy 450 vendég tetszését.

A galériában elhelyezett képekhez jó szórakozást kívánunk!

A Békés megye c. lapból mellékelt cikk magáért beszél. Nagyon büszkék vagyunk a 10. A osztályos Németh Alexandrára, aki egyébként az iskolai szavalóversenyeken is kimagasló eredményeket ér el.


Katt a képre az olvasható méretért!

Október 28-án, pénteken, a halottak napjára emlékezve, iskolánk volt magyar-történelem szakos tanára és volt igazgatóhelyettese, Bucsány György tartott egy előadást 2. órában a Mindenszentek ünnepének keresztény eredetéről, a szokásokról, az előadás második felében pedig Bartha János életéből hallhattunk érdekes részleteket.

Délután a hagyományokhoz híven Halloween-partit rendeztek iskolánk tanárai, amelyre szép számmal érkeztek érdeklődő diákok, sokan közülük az angolszász hagyományoknak megfelelően be is öltöztek. A délután folyamán játékos vetélkedőkre került sor, melyre csapatok nevezhettek. A feladatok között szerepelt a hagyományos almahalászat vízzel telt vödörből szájjal, narancskeresés az udvaron, tökfaragás stb. A délután jó hangulatú karaoke-partival zárult.

Az eseményről készült képeket az alábbi vetítőben láthatjátok!

Gólyabál 2011.

Címkék: rendezvény iskola diákok gólyabál

2011.10.16. 15:10

Az iskolai gólyabálat idén október 13-án, csütörtökön rendeztük. A feladat hagyományosan a mindenkori 10. osztályoké, ők azok, akik a szervezéstől kezdve a feladatok kitalálásán át az esti diszkóig mindent megszerveznek, és ez idén sem volt másként. Jó teszt ez az esemény minden évben a 10.-esek szervezettségének és összehangoltságának mérésére is, hiszen a rendezvény mindig olyan, amilyenné ők teszik.

Azt gondolom, idén is hálásak lehetünk a szervező osztályoknak, hiszen egy rendkívül jó hangulatú, dinamikus, érdekes, szórakoztató programot állítottak össze a sajnos csak kis számban jelenlévő nézőközönségnek. Külön dicséret illeti a feladatok összeállítóit, hiszen a minden évben előkerülő hagyományos "slágerfeladatok" mellett idén sok új, ötletes és szórakoztató feladatot is kidolgoztak a "kisgólyák" számára. Ilyen volt például a "szappantalicska", a kéz nélküli kenyérevés, és a szájjal történő gólyafestés.

Az újdonsült 9. A egy része, és a büszke osztályfőnök, Harangozó Ildikó

És itt ragadnám meg az alkalmat arra, hogy a gólyacsapatokat is megdicsérjem, hiszen egy átlagosnál is lelkesebb, vidám, aktív társaságot láttunk, mind az A, mind a B osztály esetében. Ez jól látszott a feladatmegoldások esetén, és akkor is, amikor egymást kellett biztatni. Egészen jól látszott ezek alapján már most, hogy a két elsős osztályfőnök vezetésével erős és összetartó osztályközösségek formálódnak majd a közeljövőben.

A 9. B szerenádja

A 10. osztályoknak köszönjük a profi szervezést, a 9. osztályoknak a lelkes részvételt, a többi diákunkat pedig arra biztatnánk, hogy a közeljövő iskolai rendezvényein lehetőleg aktívabban vegyenek részt, hiszen ezek elsősorban értük, nekik vannak.

A 9. osztályoknak pedig még annyit, hogy ezúttal ünnepélyesen köszöntjük őket a "mezgések" között, többé nem gólyák már, hanem az iskolai diákság teljes jogú tagjai. Legyenek büszkék rá!

A képekhez jó szórakozást kívánunk!

A TÁMOP-3.1.5-09/A-2-2010-0512 projekt keretén belül és a VM ASzK tagintézményeinek részvételével rendeztük meg idén okt. 5-én az iskolai ökonappal egybekötött nyílt napot. A hagyományoktól eltérően ebben a tanévben az érdeklődők nem a szokásos nyílt órákon vehettek részt, hanem egy kötetlenebb, ismerkedős délelőttön, amelynek célja az volt, hogy minél szélesebb körökben megismertessük az iskola hétköznapjait, a nálunk folyó munkát, a diákéletet és úgy általában véve mindent, ami az intézménnyel kapcsolatos. Hatalmas érdeklődés övezte a rendezvényt, több százan jöttek hozzánk vendégként, a legkisebb, óvodás korosztálytól kezdve egészen a 7-8. osztályosokig. Még a Szeged környéki általános iskolák is jelezték részvételi szándékukat, őértük az iskola autóbusza indult reggel, hogy a megnyitóra ideérjenek.

Teletömött aulával indult tehát a nyílt nap, a mi diákjainknak már szinte alig jutott állóhely is. Vigh Attila tanár úr látványos és szórakoztató "bemelegítő" fizikai kísérletei után Udvardi István igazgató úr megnyitója következett, aki részletesen bemutatta az érdeklődőknek az iskola képzési kínálatát, és kifejtette, hogy a kertészképzés és a kertészszakma a mai világban is egyike azon kevés szakmáknak, amelyek biztos megélhetést nyújtanak az azt elvégzőknek.

Ezek után az ökológia jegyében két diákunk - Tóth Alma és Kertész-Kovács Beatrix rövid előadása következett, melyek az újrahasznosítható energiaforrásokról szóltak.

A megnyitót az iskola diák-tanár zenekarának előadása zárta, a produkció egyébként most először mutatkozott meg publikum előtt, de a visszajelzések alapján nem utoljára.

A nyílt nap hátralávő részét az érdeklődők a kiállítóhelységek megtekintésével és a játékos-szórakoztató programokon való részvétellel tölthették. Csak a legnépszerűbb programokat soroljuk fel most a teljesség igénye nélkül: súlybecslés, virágkötészeti "kedvcsináló", festékpörgetéssel kép készítése, talicskatolási verseny, rongyokból bábok készítése, ládapakolási verseny, lekvárkóstolás stb. A vendégek rendkívül lelkesen vettek részt szinte minden programon.

A visszajelzések alapján a megjelent több száz főnyi vendég jól érezte magát, erről egyébként a mellékelt képek is tanúskodnak. Reméljük, a következő nyílt napunkon (december 14.) hasonló érdeklődésre számíthatunk, és azt is reméljük, hogy a most megjelentek közül minél több nyolcadikost üdövözölhetünk jövő szeptembertől iskolánk padjaiban. A visszajelzések alapján ez egész biztosnak tűnik. :)

A képekhez jó böngészést kívánunk!

Érdemes megtekinteni a videót is!

Tanévkezdés

Címkék: iskola évkezdés évnyitó

2011.09.01. 14:57

Sikerekben gazdag tanévet kívánunk minden régi és minden új diákunknak, tanárunknak, iskolai dolgozónak.

Hamarosan poszttal jövünk. :)

A Duna TV Gazdakör c. műsorának összeállítása a szentesi Bartha János Kertészeti Szakképző Iskoláról. A műsort a csatorna 2011. június 13-án vetítette. A videóban szinte minden fontosabb információ elhangzik iskolánk jelenével és jövőjével kapcsolatban, illetve az elérhető képzésekről is hallhatók/láthatók fontos információk. A jól sikerült videóban megszólalnak itt oktató szaktanárok, itt tanuló diákok, illetve az intézmény igazgatója, Udvardi István is.

Idén rendhagyó osztálykirándulást szerveztünk, amelyen a 9. A, a 10. A és a 11. A osztály tagjai is részt vehettek. A programot Vígh Attila tanár úr szervezte, a kísérőtanárok között a főszervező mellett Harangozó Ildikó tanárnő és Bagi László tanár úr is ott volt. A kirándulásra június 10-12 között került sor. Az alábbi élménybeszámoló szerzője Remzső Roberta, 10. A osztályos tanuló.

Első nap mindenki izgalommal várta a kirándulást, és mikor meghallottuk a „szálljunk fel” jeligét a vasútállomáson, mindenki mondhatni rohant a vonathoz, hogy végre kiránduljon egy jót.

Az út első részében, a Szolnokig tartó vonatúton mindenki kártyázott, reggelizett, kínálgatta egymást finom cseresznyével, chipsszel, a jó öreg útitárssal, vagy éppen cukorkával. Volt, aki olvasott is. Hangos jajgatások közepette készültek a képek, de azért mindenki mosolygott. Persze ekkor még nem voltunk fáradtak.

Az a második átszállás már nagyon elálmosította a csapat tanártagjait, így „hármas kötésben” aludt el Vígh Attila tanár úr, majd őt követve Bagi László tanár úr szenderedett mély nyári álomba, utána Harangozó Ildikó tanárnő gondolta úgy, hogy pihenteti szemeit. A mezgés diákok persze lelkesen beszélgettek. Gyöngyösre érve megtekintettük a katolikus templom belsejét, ahol történeteket hallhattunk a templomról, illetve később a hozzá tartozó egyházi kincstárat is megszemlélhettük. A kincsek régi korokból valók voltak, még a törökök 150 éves uralkodása előtti időkből. Mi pedig ott láttuk őket csillogón, fényesen. Később szabad programunk volt. Este kisvonatra szállva megérkeztünk Mátrafüredre, a szállásra. Az esti program szalonnasütés volt, ami azt hiszem, egész jól sikeredett. Később egy fogyasztó jellegű focira hívtuk a tanárokat. Sajnos csak Vígh Attila tanár úr akart lefogyni... :) Az este későbbi részéről azt hiszem, nem tartanék beszámolót, persze gondolhatjátok, hogy senki sem akart aludni… :)

A "Mezgé arca 2011." négy (!!!) döntőse

Másnap reggel nyolckor reggeli, majd kilenckor indulás a Kékes-túrára. A fiúk gyors tempója ellenére szépen sikerült teljesítenie az osztálynak a távot. Még a térdfájós Pintér Nikinek is, aki habár lassan ment, de végül mégis felért. Hazánk legmagasabb hegyének tetején egy óra pihenés, majd újból a „szenvedés” várt ránk: mehettünk lefelé. Közben a Beneváron mászkáltunk, amit Vígh Attila tanár úr kitalált története szerint elfoglaltak a törökök.

Amikor ezzel megvoltunk, mehettünk a sástói kilátóba, illetve előtte az Adrenalin Parkba. Egyébként már odáig felmenni is elég „adrenalin” volt a több száz lépcsőfokon... Majd a hegyről lefelé jövet gatyafékkel száguldoztunk Mátrafüredre. Később a bazárok sorait is végiglátogattuk, amíg a többiek le nem értek a kilátóból.

Hamarosan végeztek a többiek is, így mehettünk vacsorázni a Benevár Panzióba. A vacsora nagyon finom volt, és még betekintést is nyerhettünk az idős nénik táncába, lakodalmas zenére. :) Az este „fáradtan” dobta magát mindenki az ágyba, amikor visszaértünk.

Az utolsó nap elhagyva a szállást, magunk mögött hagytuk a hegyeket, s vele együtt egy jó kirándulást. Azt hiszem, mindenkinek jó emlékei vannak erről a pár napról. Persze azért az én saját véleményem szerint, úgy vélem, volt egy-két baki, de ezeket leszámítva tökéletesre sikeredett a kirándulás. Mindenkinek csak ajánlani tudnám, ha lesz még egy ilyen, jöjjön el! Persze a tanárokat is meg szeretném kérni arra, hogy legyen még ilyen, minél több! :)

Remzső Roberta, 10. A


A képekhez jó böngészést és nosztalgiázást kívánunk!

VAKÁCIÓ

Címkék: nyár nyári szünet

2011.06.16. 08:02

Eljött tehát a várva-várt vakáció! Éljen! :)

Minden kedves mezgésnek kívánunk kellemes és tartalmas nyári szünetet, jó pihenést és feltöltődést! Mindenkinek gratulálunk az éves munkájához, eredményeihez! Vigyázzatok magatokra, szeptemberben találkozunk! :)

Évek óta hagyomány Szentesen, hogy a város központjában lévő Kossuth és Erzsébet teret a Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola diákjai ültetik be dísznövényekkel. Az ágyások megtervezése szintén iskolánk diákjainak munkája, hagyományosan a parképítő technikus osztály felelős e feladatért. A munka oroszlánrészét tehát a 11. osztályos virágkötők és a 13. osztályos kertésztechnikusok végezték. A kiültetett egynyári palántákat az iskolánk nevelte, csakúgy, mint a városban fellelhető dísznövények tetemes hányadát. A munkáról készült képek megtekinthetők lejjebb, a végeredmény pedig bármikor, ha arra sétálunk, a Kossuth és az Erzsébet tereken.

Diáknap

Címkék: verseny rendezvény dök diáknap

2011.05.30. 16:06

Ebben a tanévben május 27-én rendeztük a hagyományos mezgés diáknapot. Igaz, hogy a megelőző években jellemzően szeptember végére-október elejére került a rendezvény, idén azonban nagyobb lehetőséget akartunk adni a jó időnek, napsütésnek. Szerencsére ez az ötlet be is vált, csodásan sütött a nap egész délelőtt, csak egy kis szél fújt, amit a bográcsozó osztálycsapatok mondjuk kevésbé díjaztak, ellentétben a körmeccseket játszó focistákkal, akiknek jólesett a hűsítő szellő.

A tanári csapat...

...és a 9. A csapata

Szokás szerint változatos programokban vehetett részt a Bartha diáksága: a sportprogramok közül legnépszerűbb a foci, röplabda, tollaslabda és a sakk volt, ezen kívül volt lehetőség többek közt Guitar Heróval játszani, a csapatoknak szurkolni, és természetesen részt venni a főzésben, ami idén is a legnépszerűbb programnak bizonyult. A bográcsállványokat a tornaterem melletti füves részen állították fel a csapatok. Minden osztály elegendő alapanyagot kapott egy kiadós krumplis tarhonya elkészítéséhez, bár volt osztály (például a 9. A), amely külön utakon járt és paprikás krumplit főzött (nagy sikerrel). A elkészült "versenyműveket" szakértő zsűri kóstolta körbe, és a "szigorú pontozási rendszer" alapján ők alakították ki a helyezéseket is.

Érdemes volt minél finomabbra készíteni az ételeket, ugyanis a győztes osztály tortát is kapott. Éppen ezért mindenki igyekezett "mindent beleadni", a szó szoros értelmében is. :) Már messziről lehetett érezni eleinte csak a füstszagot, később a készülő bográcsosok ínycsiklandozó illatát is. Ezt bizonyítja az is, hogy a vége felé már "külsősök" is megjelentek a bográcsok közelében, "biztatni a versenyzőket". :)

Kellemes meglepetés volt iskolánk régi diákjait is látni a diáknapon, akik visszatértek egy kis nosztalgiára (és egy kis bográcsosra). :)

Egybehangzó vélemény szerint is jól sikerült a rendezvény, a sportversenyek és a főzőverseny győztesei jutalmat nyertek, mindenki más pedig egy kellemes napot, amire később is emlékezhet. Szinte mindenki elmondta, hogy többször is tarthatnánk ilyet, (radikálisabb hangok szerint akár minden pénteken). :) Ez azért persze kissé túlzás, de az biztos, hogy jövőre is megszervezzük a diáknapot.

A szervezésért és a lebonyolításért külön köszönet a Diákönkormányzat tagjainak, Fülöp Erzsébet tanárnőnek, a sportversenyek lebonyolításáért Brunner Ferencné tanárnőnek, a főzést lehetővé tevő alapanyagok biztosításáért pedig az iskola gazdasági hivatalának.

A 9. A osztályos Deák Ádámnak pedig, akit sajnos bokaficammal be kellett szállítani a kórházba (reméljük, tényleg nem komolyabb a dolog), mielőbbi jobbulást kívánunk az egész iskola nevében.

A diáknapon készült képekhez jó böngészést kívánunk!

Az elmúlt időszakban több olyan rendezvényen is megfordultak virágkötőink, amelyen feladatuk a dekoráció, díszítés elkészítése volt felkérésre.

Óbudán, Aquincumban a 2011-es Floralia ünnepen a 11.-es virágkötő osztály díszítette a "színházat", ami egy kicsi, de igazi amfiteátrum. Itt minden évben más előadást rendeznek, így a díszlet is mindig más.

Az áprilisban Szentesen megrendezett Országos Madárkiállítás díszleteit szintén a Bartha virágkötői készítették (az ünnepélyes megnyitó versmondói is iskolánkból jöttek).

A májusban rendezett Szentes Expón a Bartha külön standon árusította az iskola gyakorlókertjében termesztett dísznövényeket, illetve emellett esküvői csokrok készítését és kiállítását is vállaltuk. A Fanny esküvői szalon bemutatóján használt csokrok is a mi virágkötőink munkái.

Természetesen a gyönyörű díszítések, a pozitív visszajelzések elképzelhetetlenek lennének Ádám Zsuzsa tanárnő munkája nélkül, aki hosszú ideje összefogja iskolánk virágkötő szakos diákjait. Neki külön is gratulálunk.

A rendezvényeken készült képek lentebb tekinthetők meg.

Május 21-én, szombaton délelőtt iskolánk tantestületének nagy része részt vett a Te szedd! országos szemétgyűjtési akcióban, melynek során a vízügyesekkel kiegészülve megtisztítottuk a Kurca főcsatorna kórházi hídtól a bíróság épületéig tartó szakaszának jobb- és balpartját, majd visszafelé haladva a Tóth József utca környékét.

Az akció kezdete: a zsákok még üresek...

Az akció délelőtt 9-kor kezdődött regisztrációval és balesetvédelmi oktatással, és dél körül fejeződött be. Bátran állíthatom, hogy a gyűjtés sikeres volt, hiszen annyi zsákot töltöttünk meg szeméttel, hogy azok a vízügyesek terepjárójának platóját teljesen ellepték. Veszélyes hulladékkal szerencsére nem találkoztunk, a legjellemzőbbek az eldobott alumíniumdobozok, műanyag flakonok, és az ipari mennyiségben jelentkező cigarettacsikkek voltak (ez utóbbiak inkább az utak szélén, járdákon).

A gyűjtés rendkívül jó hangulatban telt, elismerő szavakat és sok biztatást kaptunk a helyi lakosoktól, járókelőktől is. Egy bicikliző idősebb bácsi szerint például a zsákokba esetleg egy-két szemetelőt is belegyűjthettünk volna. Látva egy-két szemétkupacot, szinte egyet is értettünk vele.

A legmeglepőbb (szó szerinti) szemétdomb a Kurca partján "várt" minket. A Szentesi Termál Gyógyfürdő használtvíz-kivezető csövénél egy hajléktalanok által lakott részre bukkantunk, ami gyakorlatilag teljesen el volt árasztva mindenféle hulladékkal (ruhák, étel- és kozmetikaiszer-maradványok, szétrothadt matrac stb.). A még használható darabokat az ott élő bácsi segítségével kiválogattuk számára, majd a területet teljesen megtisztítottuk. Csak itt legalább tíz zsák szemét gyűlt össze.

Dél körül mindenki kissé fáradtan, de a hasznosan végzett munka sikerélményével búcsúzott. Az akciót nagyon jó kezdeményezésnek tartjuk, és lelkesen támogatjuk a hasonló megmozdulások szervezését, akár az iskolák diákságának részvételével is.

Az eredmény a lenti képeken látható...

Kedves diákok!

 

Ezúton értesítünk mindenkit arról, hogy jövő hét pénteken, azaz május 27-én mezgés diáknapot tartunk az iskolában!

Tanítás tehát nem lesz, de az esetleges kételyeket megelőzve: a megjelenés természetesen ugyanúgy kötelező, mintha tanítás lenne. :)

A program még kialakulóban, de a hagyományos osztályonkénti főzés egyelőre biztosnak látszik, illetve versenyek, egyéb programok is várhatók.

Külön felhívjuk a figyelmét a végzős (iskolába már nem járó) osztályoknak, hogy őket is szeretettel várjuk a diáknapra, hiszen természetesen még ők is mezgések.

Az esetleg ráérő és erre járó volt diákokat is örömmel látjuk!

Kedves felvételizők!

 

Az alábbi képekre kattintva megtekinthetitek iskolánk teljes képzési kínálatát.

Minden nálunk oktatott szakmának itt látható a pontos megnevezése, OKJ-s szakmák esetében az OKJ-szám, a felvételihez a kód, a képzési idő, belépési feltétel és a szakmák rövid leírása, egyszóval minden, amit tudni akartok.

Reméljük, mindannyian találtok magatoknak megfelelő képzést, és hamarosan üdvözölhetünk titeket immáron az iskola falai között!

A nagyobb mérethez kattints a képekre!

Örömmel jelentjük be, hogy a reményteli előzmények után  Kertész Kovács Beatrix, 10. A osztályos tanuló kiválóan szerepelt a "Zöld út a jövőbe" országos környezetvédelmi versenyen.

Felkészültségével, illetve magyar és angol nyelvű előadásával a Szentes környéki termálvízlehetőségekről az országos versenyen az 5. helyezést szerezte meg

...amihez szívből gratulálunk neki és felkészítő tanárának, Dandéné Serkédi Ildikónak!

Egy gyors riportot készítettünk iskolánk tanulójával, Magyar Eszterrel, aki nemrég szép sikert ért el egy képzőművészeti pályázaton.

Mezgé blog: Mióta foglalkozol festészettel?
Eszter: Festészettel 2002 óta foglalkozom. Egy időben üvegre (A5-ös méretben) festettem, majd egyre nagyobb és nagyobb felületre dolgozta, majd áttértem a papírra.

M.: Milyen típusú képeket készítesz?
E.: Általában csendéletet szoktam festeni.

M.: Hol hallottál a Ferenczy István Képzőművészeti és Irodalmi Versenyről?
E.: Az iskolában hallottam a pályázatról.

M.: Miért ezt a témát választottad?
E.: A témát azért választottam, mert szeretek kirándulni, szeretem a természetet és a világot egy kicsit átértelmezve szemlélni, ebben sokat segít a festészet, valamint a kerámia.

M.: Van-e példaképed vagy kedvenc stílusod? Milyen technikákat használsz alkotás közben?
E.: Nincs kedvenc példaképem, stílusom, mivel szerintem minden festőtől lehet valamit tanulni, minden stílusban van valami érdekes, csodálatos számomra. Ezért sokfajta technikát próbáltam már ki, mindegyikben megfogott valami, épp ezért sosem ragadok le egynél.

M.: Vannak-e hosszú távú elképzeléseid a képzőművészettel kapcsolatban?
E.: Kerámiával, valamint rajzolással, festészettel vannak elképzeléseim. Szeretnék kerámikusnak továbbtanulni.

M.: Van-e terved, hogy mit festesz legközelebb?
E.: Nincs tervbe véve, hogy mit festek legközelebb. Annyi azonban biztos, hogy vászonra fogok festeni.

Az interjút köszönjük szépen Magyar Eszternek, iskolánk virágkötő szakos tanulójának, és további sok sikert kívánunk neki!

süti beállítások módosítása