Az idei év első nyílt napjára a mai napon került sor. Rengeteg érdeklődő áraszotta el az iskolát, nyolcadikos diákok és szülők vegyesen. 8 órától egy általános tájékoztatót hallgathattak meg az aulában Lászlóné Varga Zuzsa igazgatónőtől, 9-11-ig pedig nyílt órákon vehettek részt, szintén az aulában. Ezek között szakmai, növényismerettel, nemzeti parkokkal kapcsolatos óra is megtekinthető volt, csakúgy, mint a hagyományos tantermi óráktól némileg eltérő, közismeretis órák jellegét felvillantó történelem-irodalom-néprajz kombinált óra, mely a vámpírok történetével és irodalmi ábrázolásával foglalkozott. A nagy számban megjelenő érdeklődők ezek után az iskola autóbuszával a gyakorlókertbe látogattak, ahol a Barthában folyó szakmai képzés gyakorlati részével is megismerkedhettek. A programokban és információkban gazdag nap után sok érdeklődő máris eldöntöttnek tekintette a középiskolai továbbtanulás kérdését.

Aki most nem tudott eljönni, vagy úgy érzi, szívesen jelen lenne még egy nyílt napon, hogy teljesen meggyőződjön mindenről, ami érdekli, esetleg ismerőse van, akinek az iskolát ajánlaná, annak üzenjük, hogy nincs veszve semmi, ha ma nem tudott eljönni, mert

2010. december 16-án reggel 8-tól ismét nyílt nap az iskolában,

melyre mindenkit szeretettel várunk!


Búcsúzóul egy jövőbeni mezgést idéznék, akinek az egyik nyílt óra után megcsörrent a telefonja, és a következő szavakkal üdvözölte a hívót:

"Szia anyu! Király a suli!"

 

____________________________________________________________

Ne feledkezzetek meg a Bartha irodalmi-képzőművészeti pályázatáról sem, melyről a részletes tájékoztatót általános iskolátokban is kérhetitek!

Az alábbi képsorok magukért beszélnek. A részlet egy korabeli filmhíradóból származik, 1940-ből, s egy része az iskolánk avatásáról szól. Nem mindennapi felvétel, érdemes megnézni!

Elhangzó szöveg:

Vitéz Bonczos Miklós államtitkár jelenlétében rakták le a szentesi tüdőbeteg-gondozó alapkövét. Átadták rendeltetésének a téli gazdasági iskola modernül felszerelt épületét. Ugyanazon a napon avatták fel az új csendőrlaktanyát. Az államtitkár megtekintette az új kislakásos települést. Leleplezték Borbereki Kovács „Kubikus” szobrát, mely a milánói világkiállítás magyar pavilonjának bejáratát díszítette.

Idén október 14-én rendeztük az iskolai gólyabálat, melyen jó szokás szerint a két kilencedikes osztályt "avatták fel" játékos és vicces feladatokkal.

A 9. A gólyacsapata (külön figyelmet érdemel a jelmez! :)

A lelkes 9. B-s gólyák - ekkor még nem tudták, mi vár rájuk :)

A gólyabálat a két "nagy" 10.-es osztály rendezte, a szervezés, a feladatok kitalálása, a lebonyolítás egyaránt az ő feladatuk volt, illetve a két 10.-es osztályfőnöké. Egybehangzó vélemények alapján a gólyabál nagyon jól sikerült, a műsor érdekes volt, a műsorvezetők (Lovász Szilveszter és Pintér Letícia) talpraesetten, rugalmasan irányították az estet, a gólyacsapatok az átlagosnál is lelkesebbek voltak, s a feladatok is viccesre sikerültek.

Szandra lelkesen eteti Danit a fincsi panírozott kockacukorral

Hogy a feladatok közül csak egy párat említsünk:

pelenkából csokipuding kievése szájjal - kezeket használni tilos!

tojásdobálás egyre nagyobb távolságból

osztályszintű kacsatánc-koreográfia előadása zenére

WC-papírra aláírások gyűjtése a közönségtől

a COOP-ból áfás számla kérése egy szelet felvágottról

... és természetesen a kellőképpen undorító, folyékony-darabos állagú gólyaital elfogyasztása. (Itt az arcokat volt érdemes figyelni.)


A lufiborotválás nagyon jól ment Biankának és Gergőnek...

A feladatokat a gólyák hihetetlen lelkesedéssel oldották meg, amit az is jól mutatott, hogy a háttérből a társak az éppen feladatokat megoldókat folyamatosan tapssal és kiabálással biztatták. Ez már mutatja, hogy egész biztosan jó kis osztályközösség alakulhat ki mindkét osztályban.

A 9. B-nek mintha nem annyira ízlene a "zamatos" gólyaital

A versenyben eleinte a B-sek vezettek, később az A-sok is felzárkóztak, s olyannyira lendületet kaptak, hogy végül meg is nyerték a versenyt (egy hajszállal). A jutalma mindkét csapatnak egy óriási torta volt, amelyet másnap, pénteken el is fogyasztottak az iskolában.

Az immáron felavatott, teljes jogú mezgés 9. A és az osztályfőnök, Vígh Attila

Az avatást diszkó követte, melyen szép számmal jelentek meg az iskola diákjai mellett külsősök is, akik aztán együtt buliztak a mezgés ismerősökkel.

A gólyabál tehát igen jól sikerült, amelyet a fényképek is bizonyítanak. Jó böngészést!

mezge.blog: plakát gólyabál

Idén ismét sor kerül a kétévente megrendezett Kertmagyarország felé kiállításra. A mostani alkalom azonban különleges lesz, hiszen ebben az évben ünnepeljük az iskola alapításának 70. évfordulóját is. A rendezvény szept. 24-26-ig (péntektől vasárnapig) tart, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

mezge.blog: kertmo plakát

A kiállításon találkozunk!

2010. szeptember 5-10-ig Észtországban, Räpinában került megrendezésre az V. Európai Ifjú Kertészverseny, amelyet már korábban is beharangoztunk itt a blogon. 17 ország 25 csapata versenyzett a megtisztelő címért. Magyarországot iskolánk, az FVM ASzk, Szakképző Iskola - Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola képviselte.
Sajnos az időjárás a szabadtéri feladatokat igen megnehezítette, ugyanis sokat esett az eső, egyébként a csapatok mind elméleti, mind gyakorlati feladatokat végrehajtottak. Az első napon a 3x25, azaz 75 diák vegyes, nemzetközi 3-3 fős csapatokban oldott meg feladatokat, melyeket egyénileg értékeltek.

Íme néhány feladat a teljesség igénye nélkül az első napról:
Főmagfelismerés - morfológiai rajzhoz párosítás, latin név megnevezése
T-szemzésből 5 db készítése időre és minőségre értékelve
Tálcabeültetés dísznövényekkel, talajkeverék készítése a megadott növények igényei alapján
Örökzöldek tűzdelése
Virágágyról térképrajz készítése, stb.

Az első napon 18 munkahely szerepelt a programban, melyek eredményeit külön-külön értékelték és személyenként összegezték. A második versenynapon a nemzeti csapatok 3-3 fővel szerepeltek. A délelőtti háromórás feladat tájkertészeti feladat volt - rajz alapján kellett elkészíteni egy 6x6-os  nagyságú parkrészletet. A délutáni feladat szintén 3 órában virágkötészet volt, mely csokorkötést és asztali díszkészítést foglalt magába.

mezge.blog: IMG 2560

Balról jobbra: Bárkai Gabriella, Nagy Péter és Banári Zsolt a versenyen

Iskolánk csapatában Bárkai Gabriella 15.T/P osztályos parképítő és -fenntartó technikus tanuló, Nagy Péter 14.T osztályos virágkötő-berendező szakos tanuló és Banári Zsolt 14.T/K kertész- és növényvédelmi technikus szakos tanuló vettek részt. A felkészítő Udvardi István tanár úr volt. A versenyen iskolánk képviselte Magyarországot, a 25 csapatból a 19. helyezést értük el. A versenyt Németország csapata nyerte, a második Észtország csapata lett, harmadik helyen Olaszország csapata végzett. A mezőny erősségét jelzi, hogy a magyar csapat előtt a 18. helyen Hollandia csapata végzett, Svédország és több más ország csapatát megelőztük. A VI. Európai Ifjú Kertészverseny 2012-ben Luxemburgban került megrendezésre.

mezge.blog: IMG 2580

Gratulálunk a versenyzőknek és a felkészítő tanároknak!

BUÉK!

Címkék: közlemény évkezdés évnyitó

2010.08.31. 11:31

Boldog új évet és sikeres tanévkezdést kívánunk minden kedves mezgésnek!

mezge.blog: hny

Szeptember 1-jén reggel 7.15-kor az aulában találkozunk az évnyitón!

 

2010. szeptember 1-5-ig iskolánk háromfős csapata képviseli hazánkat az Észtországban, Räpinában megrendezendő Európai Ifjú Kertészek Versenyén.

A csapat tagjai: Bárkai Gabriella (parképítő, -fenntartó technikus szakos tanuló), Banári Zsolt (kertész, növényvédő technikus szakos tanuló) és Nagy Péter Gábor (virágkötő, berendező szakos tanuló). A csapatot Udvardi istván tanár úr készítette fel és vezeti a versenyen.

A csapat felkészüléséről, a tanulók kertészeti múltjáról, a versennyel szembeni elvárásairól és más, fiatalokat érdeklő aktualitásokról Bárkai Gabriella, iskolánk tanulója nyilatkozott a német Taspo kertészeti magazinnak. Az ebből készült cikk, valamint a felkészülés képei az alábbi vetítésen láthatók.

A versenyről készült élménybeszámolóval és az eredményekkel a csapat hazaérkezése után jelentkezünk itt, a blogon, valamint a Kertészet és Szőlészet magazinban.

Idén nyáron is sikerült megrendezni a már hagyománynak számító mezgés angoltábort, melynek célállomása ezúttal Kárpátalja volt. Horváthné Erdős Cecília tanárnő és Miklós Zoltán tanár úr szervezésében most is sikerült ezt a pár napot feledhetetlenné varázsolni a résztvevő diákok számára, de ahogy mondani szokták, egy kép többet mond ezer szónál, úgyhogy lássuk a táborról készült összeállítást, melyet Miklós Zoltán tanár úrnak köszönhetünk.

Hamarosan jövünk!

Címkék: blog pályázat nyári szünet

2010.06.10. 11:33

Kedves mindenki!

Örömmel jelentem be, hogy szept. 1-jétől útjára indul a Mezgé blogja (a dizájn is elkészül addigra)! Addig is következzék máris egy felhívás:

Várjuk a nyári élményeitekből készült legjobb (digitális) képeiteket, amelyeket szeptemberben viszontláthattok itt! A képek bármilyen témájúak lehetnek: nyaralás, nyári gyakorlat, nyári munka, buli, síelés, akármi.

Addig is kellemes nyári szünetet kívánunk mindenkinek, szeptemberben találkozunk!

süti beállítások módosítása