Tedd láthatóvá a költészetet!
Címkék: önkéntes közlemény iskola évforduló költészet diákok költészet világnapja
2013.03.21. 08:21
Március 21-én ünnepeljük a nemzetközi Költészet Napját. Ebből az apropóból szerveződött egy országos akció, melynek címe: Tedd láthatóvá a költészetet! A mozgalom lényege, hogy ezen a napon minden versszerető, aki csatlakozik, valamilyen módon láthatóvá teszi a költészetet, a lehető legkreatívabb módszerekkel, pl. utcai versplakátolással, szórólap-osztogatással, nyilvános helyeken történő versmondással stb.
A mi iskolánk a szentesi iskolák közül tudomásunk szerint egyetlenként vett részt csoportosan az akcióban. Március 20-án, délután fél kettőkor indultunk, és végighaladva a városon, rengeteg helyre sikerült eljutnunk: több általános iskolába, középiskolákba, magánüzletekbe, könyvtárba stb. Minden helyen hagytunk valami nyomot magunk után: hol egy verset, hol egy képet, egy-két szórólapot stb. A diákok roppant lelkesek voltak, de ki kell, hogy hangsúlyozzuk, hogy az emberek többsége is roppant pozitívan állt az akcióhoz (miután leküzdötték első meglepetésüket): szinte mindenhonnan támogatást kaptunk. Ezúton is szeretnénk megköszönni a városi közterület-felügyelet, a különféle oktatási intézmények és magánüzletek támogatását.
Reméljük, sikerült hagyományt teremtenünk, így jövőre talán több iskolával összefogva vehetünk részt az akcióban. Az alábbi képek pedig magukért beszélnek. :)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek - előzetes moderálás után jelenik meg!